HTML

Visszaszopás

2013.05.20. 21:55 Eukaliptusz

Idén másodszor (bár a statisztikák szerint ezzel máris kétszer akkora eséllyel) szoktam le a cigiről.

Dokumentálni fogom, mert kurva érdekes, legalábbis én az elsőnél ezekre gyújtottam rá reggelente, és hátha segít.

Bár őszintén szólva a visszaszokásról kevesebbet lehet olvasni, pedig az is az.

Gondolom azért, mert az a tévhit terjeng, hogy egyszerűen rá kell hozzá gyújtani. Nos, ennél azért komolyabb feladatról volt szó, nekem hetekbe került mire sikerült.

Három hónapja nem cigiztem, amikor egy barátnőm szakítás után felhívott, hogy márpedig ő dohányozni és inni fog de jó lenne, ha nézném, mert éppen szomorú. Rágyújtottam, és kidobtam a taccsot. Mondom ez szuper, nekem már soha többet nem kell aggódni akkor a cigi miatt, szegény többiek, akiknek kell.

Erre két hét múlva egy unalmas konferencián, öten álldogáltunk szerencsétlenül a pogik és bb pezsgők között feszengve, mikor feldobta valaki, hogy ki kéne menni rágyújtani. Nem ismertük egymást, de mint az öten bevallottuk, hogy hát jó lenne, jó lenne, de január óta nincs bagó, mert büdösek és öregek leszünk tőle (nők. az, hogy a valódi probléma az, hogy mégse leszünk azok, nem merül fel). Valaki kiugrott a nonstopba, és máris füstölögve magyaráztunk arról, h ez de gáz.

És én a taxiból egyenesen a kukára fordultam amikor hazaértem.

Szóval én megdolgoztam azért, hogy újra dohányos legyek. Ez kb másfél hónapja van így, és gyűlölöm.

Szólj hozzá!

Címkék: dohányzás cigi leszokás

béta

2013.05.20. 21:36 Eukaliptusz

a kapcsa egy fos, és hogy tudok dizánt beállítani? és vajon tudok-e leírást tenni valahova fejlécbe, hogy mivégre?

vagy cimkét?

ehhh.

Szólj hozzá!

Címkék: dohányzás cigi leszokás

süti beállítások módosítása